Az OTP vezérigazgató-helyettese szerint az év második felében, többek között a jegybanki alapkamat-csökkentés hatására megállhat a lakossági hitelpiac szűkülése. Magyarországon a lakossági hitelpiac ez évi folyamatai megfelelnek a várakozásoknak: a keresleti és kínálati oldal szűkülésével a háztartások hitelfelvétele 2009 első öt hónapjában a GDP 1 százaléka alá esett, a korábbi mintegy 5 százalékról.
A globális befektetői hangulatváltozás és a július-augusztusi hazai események - a forinterősödés, a jegybanki kamatvágások - jó alapot adnak arra, hogy a lakossági hitelpiac fokozatos élénkülésére lehessen számítani. Az OTP Bank a megnövekedett finanszírozási költségek ellenére sem emelte a hitelkamatokat 2009 januárjától, sőt a jelenlegi piaci folyamatokkal összhangban, egyes termékek esetében, október elejétől differenciált hitelkamat-csökkentést hajt végre. A bank lakossági üzletág vezetője kifejtette: a pénzügyi válság mind hitel-, mind betéti oldalon megtörte a korábban tapasztalt állomány-növekedési dinamikát.
A bankok a forrásköltségek növekedése, a magyar ország kockázathoz kötődő felárak emelkedése és a gazdasági válság okozta bizonytalanság miatt 2008 negyedik negyedévében kamatemelésre kényszerültek. A hitelkereslet is visszaesett, hiszen a háztartások jövedelmi kilátásaik romlása miatt óvatosabbakká váltak. A két hatás következtében az árfolyamváltozástól tisztított nettó hitelfelvétel - amely 2008-ban közelítette a GDP 4,8 százalékát - 2009 első öt hónapjában 1 százalék alá esett. A deviza alapú hitelek törlesztő részleteit a forintárfolyam erősödése mellett tovább mérsékelheti a kamatok kedvező változása. Az OTP Bank egyes termékek esetében október elejétől kamatot csökkent, ami a forint- és a deviza alapú hiteleket is érinti .



Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!
Ha szeretné megte- kinteni honlapunk korábbi cikkeit, vá- lasszon egy Önnek tetsző hónapot, vagy használja a keresést oldalunk fejlécében!
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni. 
