EUR HIBA! Ft
KIK VAGYUNK MI? RÓLUNK | AKTUALITÁSOK | KAPCSOLAT

A PM a beruházások 10 százalékos visszaesésével számol idén

Kapcsolódó műveletek:
| |

A PM a beruházások 10 százalékos visszaesésével számol idénA beruházások akár 10 százalékkal is elmaradhatnak az idén a tavalyitól, az ipari termelés 15 százalékkal zsugorodhat, az export 15, míg az import 16-17 százalékkal csökkenhet, a lakossági fogyasztás 8 százalékkal eshet vissza, a munkanélküliségi ráta pedig 10 százalék fölé emelkedhet a Pénzügyminisztérium legfrissebb prognózisa szerint. Az előrejelzés szerint a meghatározó feldolgozóipari beruházások, az alacsony bázis ellenére is kétszámjegyű mértékben eshettek az első negyedévben.

A feldolgozóipari kapacitáskihasználtság a 2008. negyedik negyedévi 65 százalék után az idei első negyedévben 70 százalékra nőtt, de a következő 12 hónapra vonatkozó prognózis kedvezőtlenebb, mint az előző negyedévi.
A beruházások több mint egynegyedét kitevő ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ágazatban az idén az első negyedévben növekedéssel lehet számolni, mivel ebben az időszakban a használatba vett lakások száma 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A prognózis készítői hozzáteszik azonban, hogy az idei második félévtől kezdve már várhatóan markánsan visszaesik az új lakások száma, mivel a válság fél- háromnegyed éves késéssel gyűrűzik be a lakáspiacra.
Megjegyzik, hogy a beruházások alakulása nagyban függ a nemzetközi környezettől és a hitelezési aktivitástól, így a visszaesési ütem csökkenése csak az idei év végén mérséklődhet.
A PM az ipari termelésben az idei első félévben még jelentős visszaesést vár, érdemi javulásra az év végétől számítanak, a külső kereslet élénkülésének függvényében.
A pénzügyi tárca szerint az építőipari termelés fokozását célzó kormányzati intézkedések pozitív hatása már megmutatkozik a rendelésállományokban. Az építőipar teljesítménye így a korábban vártnál szerényebben, 5 százalékkal eshet vissza.
(MTI)
 

AKCIÓS hitelajánlatainkról ONLINE hitelbírálat kérdőív
SZÓLJON HOZZÁ a cikkhez! -- form top --


Üzenetének szövege: *


A *-gal megjelölt mezők kitöltésére kérjük figyeljen oda!
Adatait harmadik fél részére nem adjuk ki, és nem továbbítjuk!

IGEN, ELKÜLDÖM
-- form top --
KÉRDEZZE kollégánkat!
top

Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!





A *-al megjelölt mezők kitöltésére kérjük figyel- jen oda! Adatait adatbázisban nem tároljuk és harmadik fél részére nem továbbítjuk!

IGEN, ELKÜLDÖM
top
MAGAZIN achívum
top

Ha szeretné megte- kinteni honlapunk korábbi cikkeit, vá- lasszon egy Önnek tetsző hónapot, vagy használja a keresést oldalunk fejlécében!

top
VÉLEMÉNY munkánkról
top

A jegybank harcba száll a devizahitelek ellenA lakossági devizahitelek csökkentését célzó lépésekhez kért felhatalmazást a kormánytól a Magyar Nemzeti Bank. Simor András jegybankelnök a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank törökországi közgyűlésén arról beszélt, hogy a későbbi gazdasági válságok megelőzése érdekében a jegybank a pénzügyi stabilitást veszélyeztető pénzügyi tevékenységek és termékek felfüggesztését szeretné elérni. Hozzátette, hogy a központi banknak lehetőséget kellene kapnia arra, hogy ha szükségesnek látja, törvénymódosításokat illetve intézkedéseket ajánljon a kormány számára az újabb gazdasági krízis elkerülése illetve hatásainak csökkentése érdekében. Simor András szólt arról is, hogy a Nemzeti Bank egyebek mellett a forinthiteleknél szigorúbb zálogérték- és jövedelmi feltétel bevezetésével csökkentené a devizahitelek vonzerejét.

A jegybank harcba száll a devizahitelek ellen

top
GARANCIA levelünkről
top
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?

Ki tudjuk-e majd fizetni a havi törlesztő-részleteket? Vajon elveszíthetem-e a foglalót? Mi történik, ha esetleg nem kapom meg a hitelt?

Győződjön meg Ön is egyedi
garanciánkról, és az általunk kínált biztonságról!


A GARANCIA-LEVÉL
top
KALKULÁLJON velünk!
top
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni.

E adó kalkulálásában segít kalkulátorunk.

Ha szeretne máris számolni, kérjük kattintson ide, vagy az ingatlan-adó kalkulátor gombra.

INGATLAN-ADÓ KALKULÁTOR
top