A devizahitelek forintalapúvá tételének könnyítésén dolgozik a kormány.
A költségek nagy részét az állam állná, de az adósnak és a bankoknak is hozzá kéne járulniuk. Mivel csökkenne az ország kockázati szintje, ezért IMF források bevonása sem kizárt. Tavaly októberben született egy megállapodás a kereskedelmi bankok és a kormány között arról, hogy a devizahitelek terhei ne szökjenek az égbe. A hitelesek kérhetik a törlesztési futamidő meghosszabbítását vagy a fizetési kötelezettség átmeneti felfüggesztését. Szintén lehetőséggé vált a devizahitelek forintalapúvá tétele, amennyiben az adós nem tudná fizetni a törlesztést a forint árfolyamvesztése miatt. A lehetőséggel mégis kevesen éltek, mivel a cserével csak nagyobb összegű hitelre lehet szert tenni, illetve a forintkamat is lényegesen magasabb a svájci frank alapúnál. A kormány ezen kíván segíteni. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta, hogy az átváltás szükségessége nyilvánvaló, a Pénzügyminisztérium hetek óta tárgyalja az ügyet. Ki fizessen?A fő kérdés, hogy az átváltás költségeit ki állja.

Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!
Ha szeretné megte- kinteni honlapunk korábbi cikkeit, vá- lasszon egy Önnek tetsző hónapot, vagy használja a keresést oldalunk fejlécében!
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni. 
