Az OTP hamarosan megállapodást köt az EBRD-vel 200 millió eurós kölcsöntőke folyósításáról - mondta el Csányi Sándor elnök-vezérigazgató az Info Rádió Aréna című műsorában. A Mollal kötött részvénycserés megállapodás már sejtette, hogy az EBRD-vel készülődő megállapodás nem az OTP sajátrészvényeinek megvásárlása formájában, hanem inkább alárendelt kölcsöntőkével juttatja friss forráshoz a magyar bankot. A bank mai közgyűlése előtt Csányi elmondta, szerinte nem hatja meg a befektetőket, hogy mennyi jövedelmet termel egy bank, inkább azt nézik, mennyire likvid a pénzintézet, hogyan tudja a kockázatokat kezelni. Megerősítette a korábban közölt 150 milliárd forintos profittervet, s elmondta, a bank akvizíción is gondolkodott az elmúlt időszakban, de úgy vélték, hogy ez nem lenne jó üzenet a befektetők felé.
Barack Obama már látja a reménysugarakat a gazdasági fellendülésre!
főtanácsadója szerint pedig néhány hónapon belül véget ér a gazdaság szabadesése. Az amerikai gazdaság lassacskán a talpra állás jeleit láthatja, még ha továbbra is komoly nyomás alatt is van - mondta Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke. Még mindig nagyon sok dolgunk van - tette hozzá az elnök. Amit most látni kezdtünk, az nem más, mint a remény sugarai - mondta a Fehér Házban újságíróknak Obama, aki Ben Bernanke Fed-elnöktől, Tim Geithner pénzügyminisztertől és Sheila Bairtől, a szövetségi betétbiztosító elnöknőjétől kapott információkat a gazdaság állapotáról.
A hazai hitelintézetek egy része mind a mai napig nem engedélyezi, hogy az ügyfelek a devizaalapú hiteleiket abban a devizában törlesszék, amelyben felvették azt. A pénzintézetek - azok is, amelyek lehetővé teszik a devizában történő törlesztést - lényegében azzal érvelnek, amit az OTP Banknál úgy fogalmaztak meg, hogy a magyar lakosság körében nem jellemző, hogy nem forintban, hanem valamilyen más devizanemben (a lakossági hitelek esetében döntően svájci frankban) keletkezne jövedelem.
Azoknak tehát, akiknek nincs svájcifrank-megtakarításuk vagy -jövedelmük, meg kellene vásárolniuk a svájci frankot a törlesztéshez, ami többletköltséget okozna. A bankok szerint emiatt nincs mérhető ügyféligény devizában való törlesztésre. A Raiffeisen Banknál például jelenleg kizárólag forintban törlesztett hitelek igényelhetők, mivel a devizában törleszthető konstrukció iránt annak bevezetésétől kezdve csak minimális kereslet volt tapasztalható.
A gáz tranzit megbízhatóságának garantálása
melletti elkötelezettséget mutatja az, hogy Viktor Juscsenko elnök és Julija Timosenko miniszterelnök is részt vesz a hétfői brüsszeli konferencián, amely a tranzitrendszer rehabilitálására tesz majd beruházási felajánlásokat - vélte José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
A portugál politikus Juscsenkót fogadta hivatalában. Az ezt követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy megállapodtak azokban a feltételekben, amelyek lehetővé teszik, hogy Kijev nemzetközi anyagi támogatáshoz jusson a munkálatokhoz. Mások mellett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és az Európai Beruházási Bank (EIB) járul majd hozzá a hálózat felújításához.
Vádat emeltek kedden Bernie Madoff, minden idők legnagyobb Wall Street-i szélhámosa ellen, aki ügyvédei szerint még a héten bűnösnek fogja vallani magát. Élete hátralevő részét így börtönben töltheti az 50 milliárd dolláros pénzügyi csalássorozatot végrehajtó egykori befektetési üzletember, aki ellen 11 vádpontban, egyebek között kötvénycsalás, postai csalás, három rendbeli pénzmosás és hamis tanúzás miatt emeltek vádat. Ha bűnösnek találják, 150 évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki rá. A 70 éves Madoff, a New York-i Nasdaq elektronikus tőzsde egykori igazgatója tavaly decemberben maga vallotta be, hogy évek óta folytatott befektetési üzlete valójában “egy nagy csalás”.
A tartalomban lapozva is haladhat!