Bár a vagyonadó szempontjából összevonni nem lehet az ingatlanokat mégiscsak adózna az állampolgár második, harmadik, illetve sokadik ingatlanja is, csökkenő adómértékkel, így akár az eredetileg tervezett adókulcs is csökkenhetne - ismertette a pénzügyminiszter. Az ATV reggeli műsorában Oszkó Péter kifejtette: a kérdésben nyitottak voltak a szakértői vélemények elfogadására, ezért olyan módosítást nyújtanak be, amely alapján a többi ingatlant is meg lehet adóztatni. Példaként említette, hogy míg az első 30 millió forintig a második például 15 millióig lenne adómentes. Hozzátette: ezzel a megoldással az adókulcs is csökkenhetne.

Az ingatlanadót 2011-től kívánja előkészíteni a kormány 2014. évi bevezetéssel, kedvezményeket érvényesítve a 62 évnél idősebb nyugdíjasoknál és az összeg 50 százalékának levonhatóságát biztosítva a személyi jövedelemadóból
Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!
Ha szeretné megte- kinteni honlapunk korábbi cikkeit, vá- lasszon egy Önnek tetsző hónapot, vagy használja a keresést oldalunk fejlécében!
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni. 
