- Mások hitelekben gondolkodnak. Mi jól átgondolt pénzügyi megoldásokban. | Newaco Pénzügyi Tanácsadó Kft. - http://www.newaco.hu -
Domi és Tamás
2009. január 29. csütörtök @ 16:59 | Kategória: Esettanulmányok
Párommal már régóta tervezgettük, de 2007 nyarán elhatároztuk, hogy belevágunk a lakásvásárlásba. Sajnos, mivel 6 millió forintnál több önrészünk nem volt, így tudtuk, hogy majd nagyon sok hitelt kell felvennünk ahhoz, hogy egy olyan-méreteiben és környékben is megfelelő- lakást találjunk, ahova már családot tervezni is lehet. Hosszas keresgélés után találtunk egy budai lakást, 19,5 millió forintért.
Nem sok reményt fűztünk ahhoz, hogy 13 millió forint hitelt túl könnyen fogunk megkapni. Egy ingatlanközvetítő ismerősöm, látva a teljes tanácstalanságunkat, ajánlotta, hogy keressem meg Lajost, mert Ő biztos fog tudni segíteni. Mivel nem éreztem magamban elég lelkierőt ahhoz, hogy végigjárjak 5-6 bankot, és mindenhol végighallgassam az ajánlatokat, tudván, hogy a felét úgysem fogom érteni, nagyon reméltem, hogy Lajoséktól majd mindent megtudok. És nem csalódtam…az első találkozás annyira pozitív volt, hogy nem is keresgéltem tovább.
Felvázoltam a helyzetünket, Lajos hétköznapi, érthető nyelven mindent elmagyarázott, és megnyugtatott, hogy meg fogjuk kapni a pénzt, kaptam egy előzetes kalkulációt a hitelfelvétel költségeiről, stb. Időközben kiderült, hogy a lakás tulajdoni lapja elég zűrös, úgyhogy már majdnem lemondtunk róla. De kitartottunk és végül meg lett az eredménye. Lajos mindig készségesen állt rendelkezésünkre, bármikor, bármilyen kéréssel, kérdéssel fordulhattunk hozzá. Számomra az volt a legfontosabb, hogy megbízható és őszinte legyen, mert ekkora összegeknél igazán volt min aggódnunk!
December 17-én aláírtuk a szerződést és 5 nap múlva a pénz az eladó számláján volt! Sosem gondoltam, hogy 1 óra alatt és pár aláírással megússzuk ezt a mások által rémálomnak nevezett őrületet, amit ennél jóval kisebb összegek felvétele is okozni szokott.
Nagyon hálásak vagyunk Lajosnak, amiért ennyire megkönnyítette a dolgunkat és a mai világban külön csodának számít, hogy még akkor is segített, amikor már nem lett volna kötelessége, ugyanis februárban Ő figyelmeztetett, hogy utánanézett a tulajdoni lapunknak, és egy adminisztrációs hiba miatt a lakás egyik része még a régi tulaj nevén szerepel a Földhivatalnál!
Ki tudja mikor derült volna ki?
Egyszóval maximálisan meg vagyunk elégedve a szolgáltatásaikkal és bátran ajánlom mindenkinek, aki hozzánk hasonlóan szeretné a lehető legegyszerűbben és legbiztonságosabban megúszni ezt a hatalmas vállalkozást!
Köszönjük!
Forrás: http://www.newaco.hu/domi-es-tamas/
Kattintson ide a nyomtatáshoz.
Copyright © 2009 Mások hitelekben gondolkodnak. Mi jól átgondolt pénzügyi finanszírozásokban. | Newaco Pénzügyi Tanácsadó Kft. Minden jog fenntartva.