A pénzintézetek kéthónapos időtartamra felfüggesztik az egyoldalú szerződés-módosításokat - állapodtak meg a Bajnai Gordonnál tárgyaló pénzügyi vezetők.Pénteken vállalt kötelezettségük alól a bankok csak abban az esetben térhetnek el - a PSZÁF előzetes tájékoztatása mellett -, ha olyan mértékű piaci körülmény-változást tapasztalnak, amely ezt szükségessé teszi - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök és Felcsúti Péter, a Bankszövetség elnöke a megbeszélést követő sajtótájékoztatón.
A kéthónapos időtartam alatt kidolgozásra kerül egy olyan - az egyoldalú szerződésmódosítások feltételeit tartalmazó - egységes magatartási kódex, amelyet minden hitelintézetnek követnie kell. Ennek a kódexnek a betartását a PSZÁF és a GVH közösen fogja ellenőrizni. Mindezzel párhuzamosan módosítani fogják azt az augusztus elsejével hatályba lépő törvényt, amely az egyoldalú szerződés-módosításokat a banki vezetők szerint nehezen tartható feltételekhez kötötte.
Bajnai bejelentette: a jövő héten kormányrendelet kerül kiadásra, amely pénzügyi fogyasztóvédelmi feladatokat hangsúlyosabban a PSZÁF-hoz telepíti.A kormány megállapodásra jutott a pénzintézetek képviselőivel arról is, hogy a Brüsszel által jóváhagyott lakásmentő csomagot a bankok július 28-tól kínálni fogják azoknak, akik jogosultak a kedvezmény igénybe vételére. Ők kétéves moratóriumot kapnak a lakás-hitelek törlesztése alól.
Hétfőn szakértői bizottság ül össze a bankok és a minisztériumok képviselőivel, a cél a kkv-k finanszírozását segítő állami támogatási programok hatékonyságának gyorsítása.



Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!
Ha szeretné megte- kinteni honlapunk korábbi cikkeit, vá- lasszon egy Önnek tetsző hónapot, vagy használja a keresést oldalunk fejlécében!
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni. 
