EUR HIBA! Ft
KIK VAGYUNK MI? RÓLUNK | AKTUALITÁSOK | KAPCSOLAT

Öröklési illeték: fizethet, akinek eddig nem kellett - de van kiskapu

Öröklési illeték: fizethet, akinek eddig nem kellett - de van kiskapuJövőre kiterjesztené a kormány az öröklési illeték fizetését az örökölt üzletrészekre is - 35 millió forintosnál nagyobb érték után 21 százalékot -, ami elvileg teljesen logikus, hiszen a tulajdonjogot is megtestesítő értékpapír öröklése után is meg kell fizetni az illetéket. A gyakorlati megvalósítás azonban lehet, hogy okoz majd némi bizonytalanságot a kezdeti időkben.Jövőre kiterjesztené a kormány az öröklési illeték fizetését az örökölt üzletrészekre is. Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett első fokú örökösöknek - amennyiben örökölt lakástulajdont és a húszmillió forintos illetékmentességet már kihasználta - 18 millió forint értékig 11 százalék, 18 és 35 millió forint között 15 százalék, 35 millió forint felett pedig 21 százalék illetéket kell fizetniük jövőre.

Ha vagyonadó nem szűnik, marad az eho

Ha vagyonadó nem szűnik, marad az ehoCsak akkor szünteti meg a kormány jövőre a tételes egészségügyi hozzájárulást, ha lesz vagyonadó - derül ki a parlament előtt lévő törvényjavaslatból. A vagyonadó sorsa pedig azon is múlik, hogy a jövő heti egyeztetéseken meg tud-e állapodni a kormány az MSZP-vel és az SZDSZ-szel a részletekről, mert mindkét párt jelezte, változtatásokat tart szükségesnek a kormány javaslatához képest. Az Országgyűlés kedden kezdi tárgyalni a jövő évi adótörvényeket és a külön előterjesztésként benyújtott vagyonadót is. Utóbbi 2010-től vezetné be az ingatlanok és nagy teljesítményű autók, valamint a vízi- és légi járművek adóját. Ez a javaslat rögzíti azt is, hogy 2010. január 1-től megszűnne a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho).

Lakásdrágulást hozhat az áfa emelés

Lakásdrágulást hozhat az áfa emelésAz áfa emelés és a támogatások megvonása miatt 10-15 százalékos áremelkedésre számítanak az újlakás-piacon a fejlesztők, akik szerint ezek a kormányzati intézkedések jóval nagyobb csapást jelentenek, mint a vagyonadó tervezett bevezetése.Számítások szerint az áfa emelés és a támogatások megvonása összességében akár 15 százalékkal is megemelheti az új lakások négyzetméterárát, márpedig ez a vagyonadóban érintetteknél sokkal szélesebb kör számára lehetetleníti el vagy teszi lényegesen nehezebbé a Továbbra sem tisztázott, hogy a kamattámogatás megvonása csak a vásárlási hiteleket érinti-e vagy a projektfinanszírozást is . Ha utóbbi is életbe lép, az leállítja a vállalkozói lakásépítést.
 

A devizahitelesek segítsége várattat magára

A devizahitelesek segítsége várattat magáraA parlament március másodikán fogadta el a gazdasági válság miatt 2008. szeptember 30-a után munkanélkülivé vált lakáshitel adósok állami garanciájáról szóló törvényt, ám az mind a mai napig nem lépett életbe, mivel az Európai Bizottság még nem bólintott rá - tudta meg lapunk.A kormány tegnapi döntésével kiterjesztené az állami készfizető kezességet azon lakáshitel adósokra is, akik munka mellett sem tudják fizetni törlesztő részleteiket. E módosítás miatt újabb heteket csúszhat a törvény életbelépése.

Bajnai szerint a szakadék széléről az élbolyba kerülhetünk

Bajnai szerint a szakadék széléről az élbolyba kerülhetünkA miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában elmondta: kormánya visszafordította a lejtőről az országot, sőt, jövőre akár a legjobban teljesítők közé repítheti. Bajnai Gordon miniszterelnök az Európa Parlamenti választások előestéjén értékelte kormánya első ötven napját, egyúttal elmondta: bármi is legyen a kimenetele a hétvégére meghirdetett voksolásnak, ameddig kormányának parlamenti támogatása akad, ő teszi a dolgát. A miniszterelnök szerint a kormány a legnehezebb döntéseken már túl van, a további takarékossági lépésekkel a lakosságot már nem sújtják.

Sokat fizetnek a pénzünkért a bankok

Sokat fizetnek a pénzünkért a bankok Továbbra is érdemes bankról bankra hurcolni néhány havonta a megtakarításokat – ha vannak. A bankok 13-15 százalékos akciós kamatokkal csábítanak, ami a várt 4,5 százalékos infláció mellett tisztességes és biztos hozam. Bár számos közgazdász és bankár szerint már elértük, vagy legalábbis megközelítettük a válság mélypontját, és a hazai pénzügyi szférát az utóbbi hónapokban semmiféle sokk nem érte, a kereskedelmi bankok egyre jobban hajtanak a lakossági megtakarításokra. Az akciós betétek átlagos szintje mintha nőtt volna januártól:
Találkozhatunk 13-15 százalékos hozamot ígérő ajánlatokkal is banki honlapokon, igaz, a vonzó kamatokhoz néha többet várnak az ügyféltől pénze elhelyezésénél.

Nőtt a forint alapú lakáshitel-szerződések értéke

Nőtt a forint alapú lakáshitel-szerződések értékeÁprilisban a háztartások új lakáscélú forint hiteleinek szerződéses értéke kismértékben emelkedett a márciusi szinthez képest, míg az euró alapú lakáshiteleké csökkent - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken. Csökkent az euró és a svájci frank alapú szabad felhasználású jelzáloghitelekre kötött új szerződések szezonálisan igazított értéke, miközben az euró alapú hiteleknél nőtt, a svájci frank alapúaknál csökkent az átlagos hitelköltség mutató.

A PM a beruházások 10 százalékos visszaesésével számol idén

A PM a beruházások 10 százalékos visszaesésével számol idénA beruházások akár 10 százalékkal is elmaradhatnak az idén a tavalyitól, az ipari termelés 15 százalékkal zsugorodhat, az export 15, míg az import 16-17 százalékkal csökkenhet, a lakossági fogyasztás 8 százalékkal eshet vissza, a munkanélküliségi ráta pedig 10 százalék fölé emelkedhet a Pénzügyminisztérium legfrissebb prognózisa szerint. Az előrejelzés szerint a meghatározó feldolgozóipari beruházások, az alacsony bázis ellenére is kétszámjegyű mértékben eshettek az első negyedévben.

A munkavállalói oldal megtartaná az szja kedvezményeket

A munkavállalói oldal megtartaná az szja kedvezményeketA munkavállalói oldal szerint meg kellene tartani az adómentes körben az üdülést, az étkezési támogatást, a helyi közlekedést és a beiskolázást. Pataky Péter, a munkavállalói oldal szóvivője, az MSZOSZ elnöke az OÉT pénteki ülésén érthetetlennek nevezte, hogy a munkáltatók önkéntes nyugdíjpénztári befizetése nem került a kedvezményes kategóriába, holott az is az öngondoskodás része. Az adórendszer átalakításának célja - a foglalkoztatás bővítése, az alacsonyabb képzettségűek, megváltozott munkaképességűek munkába állítása - Pataky Péter szerint nem vitatható.
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe való visszalépést a munkavállalói oldal szerint szélesebb körben kellene lehetővé tenni (a javaslat szerint azon magánpénztári tagok léphetnek vissza 2009 végéig, akik 2008. december 31-ig betöltötték az 52. életévüket), továbbá a tervezettnél átfogóbb módosítást tartanának szükségesnek.
 
(MTI

Bajnai: az emberek 95 százaléka nem fizet majd vagyonadót

Bajnai: az emberek 95 százaléka nem fizet majd vagyonadótBajnai Gordon szerint Magyarországon az emberek félnek az ingatlanadótól, de nagyon sokan megnyugodhatnak, mert a kormány olyan vagyonadót vezet be, amely a lakosság 95 százalékát nem terheli majd. Erről a miniszterelnök a Magyar Televízió Este című műsorában beszélt csütörtökön. Arra a kérdésre, hogy ezt így - figyelembe véve a politikai hullámverést is - megéri-e bevezetni, úgy válaszolt: le kell bontani az évtizedes tabukat a politikai életben, mert az országban éppen ezek miatt nem lehetett haladni az elmúlt években. Bajnai Gordon kiemelte: a vagyonadó tervezett formája igazságos és vállalható.

A tartalomban lapozva is haladhat!
KÉRDEZZE kollégánkat!
top

Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!





A *-al megjelölt mezők kitöltésére kérjük figyel- jen oda! Adatait adatbázisban nem tároljuk és harmadik fél részére nem továbbítjuk!

IGEN, ELKÜLDÖM
top
MAGAZIN achívum
top

Ha szeretné megte- kinteni honlapunk korábbi cikkeit, vá- lasszon egy Önnek tetsző hónapot, vagy használja a keresést oldalunk fejlécében!

top
VÉLEMÉNY munkánkról
top

"...Két éven belül másodszor vettünk fel jelzálog hitelt, mindkettőt Berki Úr segítségével. Mindkét alkalommal az előzetesen megbeszéltek szerint, pontos időre kaptuk meg a hitelt.

Igazán jelentős segítség volt, pláne hogy vállalkozunk  és rendkívül elfoglaltak vagyunk, hogy az összes hivatali ügyintézéssel járó nehézséget  levette a vállunkról. Ha probléma adódott akár a mi hibánkból , akkor is rendkívül rugalmasan kezelte, intézkedett azonnal és ment is minden gördülékenyen  tovább, nem volt fennakadás. Azt tudjuk mondani, hogy akinek kis esélye is van, hogy kaphat hitelt, az itt biztos megkapja, erre garancia Berki Úr szakértelme és tapasztalata.
 
Ezt komolyan is gondoljuk, és köszönjük még egyszer a segítségét!..."

Mónika és Sándor

top
GARANCIA levelünkről
top
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?

Ki tudjuk-e majd fizetni a havi törlesztő-részleteket? Vajon elveszíthetem-e a foglalót? Mi történik, ha esetleg nem kapom meg a hitelt?

Győződjön meg Ön is egyedi
garanciánkról, és az általunk kínált biztonságról!


A GARANCIA-LEVÉL
top
KALKULÁLJON velünk!
top
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni.

E adó kalkulálásában segít kalkulátorunk.

Ha szeretne máris számolni, kérjük kattintson ide, vagy az ingatlan-adó kalkulátor gombra.

INGATLAN-ADÓ KALKULÁTOR
top