A feltörekvő piacokkal szemben javuló hangulatnak köszönhetően emelkedtek a térségbeli devizák árfolyamai, így a forinté is: az euró 299,36 forint volt csütörtök reggel kilenc órakor a bankközi kereskedelemben, szemben a szerda délutáni 304,57 forinttal.
Szerdán erősödtek a térség devizái a növekvő befektetői bizalomnak köszönhetően. Részben néhány sikeres kötvényaukció - elsősorban a lengyelországi -, részben az a remény, hogy a legerősebb gazdaságok összefognak a válságból kivezető út megkeresésében, valamint az Egyesült Államok elnökének a feltörekvő gazdaságok megsegítése melletti kiállása erősítette meg a befektetői bizalmat.
A Forint árfolyama szempontjából meghatározó tényező lesz egyrészt az Európai Központi Bank kamatdöntése, ami csökkentés esetén a forint kamatprémiumának növekedése révén megdrágítja a forint elleni spekulációt. Támogathatják a kurzust a G20 tanácskozásról érkező kedvező hírek. Mindezek függvényében a forint tartósan is átlépheti a 300 forintos euró árfolyamot a kereskedők szerint, amennyiben belpolitikai fejlemények ezt nem akadályozzák meg. A reformok mellett elkötelezett és azok végrehajtásához kellő támogatással bíró kormány megalakulása kedvezne a forint erősödésének. A forinthoz hasonlóan a lengyel zloty is jelentős, mintegy két százalékos erősödéssel kezdte a napot.
A zloty is részben a térséggel szemben általában javuló befektetői hangulatnak, valamint az előző napi sikeres kötvényaukcióknak köszönhetően, részben pedig a lengyel kormánynak az ERM2 csatlakozás időrendjével szemben felvett, a korábbinál pragmatikusabb álláspontjának köszönhetően erősödhetett. A dollárt 225,40 forinton jegyezték az előző délutáni 229,64 forint után. Az euró/dollár reggel 1,3275 volt, alig változva az előző napi 1,3246 dolláros EKB euró referencia árfolyamhoz képest.
A svájci frank jegyzése 196,87 forinton állt reggel, szemben a szerda délutáni 201,29 forinttal. Az MNB szerdai hivatalos deviza árfolyam jegyzése 203,24 forint.
(MTI)

A lakáshitel-kamattámogatás megvonása a korábban felvett hiteleknél nem szerepel a tervezett intézkedések között
Az Erste Csoport elemzői az idei év második negyedévére elképzelhetőnek tartják a tőkepiacok stabilizálódását, szerintük a készpénzeszközöket felülsúlyozásra, a kötvényeket alulsúlyozásra, a részvényeket pedig semleges súlyozásra érdemes venni, tartani. Az elemzők szerint az amerikai részvénypiacok helyett inkább az ázsiai vagy latin-amerikai piacokra érdemes áttenni a befektetéseket. Az Erste szerint a pénzügyi válság előidézte reálgazdasági krízisben azok a szektorok érintettek a leginkább, amelyek hagyományosan az elsők között reagálnak a ciklikus változásokra, ilyenek például az autó- és a repülőgépipar, a számítástechnika és ezeknek a területeknek a beszállítói.Az Erste elemzői úgy vélik: egyelőre a kivárás az egyetlen járható út.
A közép-kelet európai országoknak meg kéne fontolniuk, hogy akár úgy is euróra cseréljék devizáikat, hogy formálisan az euró zóna tagjává válnának - áll egy a Financial Times ban megjelent, eddig titkos IMF tanulmányban.
A feltörekvő piacokkal szemben javuló hangulatnak köszönhetően emelkedtek a térségbeli devizák árfolyamai, így a forinté is: az euró 299,36 forint volt csütörtök reggel kilenc órakor a bankközi kereskedelemben, szemben a szerda délutáni 304,57 forinttal. Szerdán erősödtek a térség devizái a növekvő befektetői bizalomnak köszönhetően.
A hazai hitelintézetek egy része mind a mai napig nem engedélyezi, hogy az ügyfelek a devizaalapú hiteleiket abban a devizában törlesszék, amelyben felvették azt. A pénzintézetek - azok is, amelyek lehetővé teszik a devizában történő törlesztést - lényegében azzal érvelnek, amit az OTP Banknál úgy fogalmaztak meg, hogy a magyar lakosság körében nem jellemző, hogy nem forintban, hanem valamilyen más devizanemben (a lakossági hitelek esetében döntően svájci frankban) keletkezne jövedelem.
A kormány 1.400 milliárdos pénzügyi-, 46 milliárdos munkahely-megmentési és 2.100 milliárdos gazdaságélénkítő beruházási csomaggal segíti a vállalkozások válságkezelését -
A magyar gazdaság tragikus csapdában van, mert a hanyatlás fékezésére, a gazdaság élénkítésére nem állnak a rendelkezésére azok a fiskális és monetáris eszközök, amelyeket Csehország és Lengyelország alkalmazhat - jelentette ki Bokros Lajos szombaton Gyöngyösön. Vagyis a GDP-hez viszonyított 70 százalékos államadósság, az államháztartási hiánycél teljesítésének kényszere és a valutaválságtól való félelem miatt nem élhet a jegybank a kamatok csökkentésével, illetve a pénzintézeteknek nyújtott hitelek eszközével - közölte a volt pénzügyminiszter a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján.
Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!
Ha szeretné megte- kinteni honlapunk korábbi cikkeit, vá- lasszon egy Önnek tetsző hónapot, vagy használja a keresést oldalunk fejlécében!
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni. 
