A lakossági devizahitelek csökkentését célzó lépésekhez kért felhatalmazást a kormánytól a Magyar Nemzeti Bank. Simor András jegybankelnök a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank törökországi közgyűlésén arról beszélt, hogy a későbbi gazdasági válságok megelőzése érdekében a jegybank a pénzügyi stabilitást veszélyeztető pénzügyi tevékenységek és termékek felfüggesztését szeretné elérni. Hozzátette, hogy a központi banknak lehetőséget kellene kapnia arra, hogy ha szükségesnek látja, törvénymódosításokat illetve intézkedéseket ajánljon a kormány számára az újabb gazdasági krízis elkerülése illetve hatásainak csökkentése érdekében. Simor András szólt arról is, hogy a Nemzeti Bank egyebek mellett a forinthiteleknél szigorúbb zálogérték- és jövedelmi feltétel bevezetésével csökkentené a devizahitelek vonzerejét.
A jegybank harcba száll a devizahitelek ellen
Feltörekvőben a forint alapú lakásvásárlási hitelek
Az elmúlt évek folyamán aki forint alapú kölcsönt szeretett volna felvenni lakásának megvásárlásához, nehéz helyzetben volt, mert nem volt sok választási lehetősége. Vagy állami támogatott kölcsönben tudott gondolkodni, vagy egy támogatás nélküli, úgynevezett piaci kamatozású kölcsönben. Sajnos az állami támogatott forint hitel számos kritériumot tartalmazott, melynek az emberek többsége nem tudott megfelelni, így maradt a támogatás nélküli variáció.
Magyarországon gyárt a Philips?
A Bruge-ben lévő televízió gyártásának a jelentős részét Magyarországra telepíti a Philips.Az áttelepítés 191 munkavállalót érint. Brugge-ben a Philipsnek egy fejlesztési központja van, illetve eddig ott gyártották a márka csúcskategóriás televízióit. A fejlesztési központ továbbra is Belgiumban marad, ugyanakkor a legmagasabb minőségű tévék gyártása Magyarországra, a székesfehérvári gyárba kerül át.
Hamarosan itt az OTP-EBRD megállapodás
Az OTP hamarosan megállapodást köt az EBRD-vel 200 millió eurós kölcsöntőke folyósításáról - mondta el Csányi Sándor elnök-vezérigazgató az Info Rádió Aréna című műsorában. A Mollal kötött részvénycserés megállapodás már sejtette, hogy az EBRD-vel készülődő megállapodás nem az OTP sajátrészvényeinek megvásárlása formájában, hanem inkább alárendelt kölcsöntőkével juttatja friss forráshoz a magyar bankot. A bank mai közgyűlése előtt Csányi elmondta, szerinte nem hatja meg a befektetőket, hogy mennyi jövedelmet termel egy bank, inkább azt nézik, mennyire likvid a pénzintézet, hogyan tudja a kockázatokat kezelni.
Közeledik az igazság pillanata a bankoknak
Az Obama-kormányzat tervei szerint nyilvánosságra hoznák a 19 legnagyobb amerikai bank állapotát feltáró adatokat - írja a New York Times.A napilap egy magas rangú tisztviselőre hivatkozva állítja, hogy a kormány így kívánja helyreállítani a pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat, anélkül, hogy elbátortalanítaná a befektetőket.
A kormányzat azért döntött úgy, hogy nyilvánosságra hoz néhány érzékeny részletet nemrég véget ért “stressz-tesztjéből”, mert az adatok visszatartása azt eredményezhetné, hogy a befektetők megfutamodnak, attól tartván, hogy a vártnál is gyengébbek a pénzügyi intézmények. De a kormányzatnak egyelőre nincs kész elképzelése arról, hogyan hozza nyilvánosságra az adatokat.
Eltűnt a svájci frank - mire ugranak most a devizahitelesek?
Decemberről januárra kevesebb, mint a felére, 11 milliárd forintra zuhant vissza a svájci frankalapú lakáshitelek új szerződéses összege Magyarországon, így most fordult elő először, hogy euróalapon kötötték a legtöbb lakáshitel-szerződést. A Magyar Nemzeti Bank ma közzétett januári hitelezési statisztikájából többek között az is kiderül, hogy míg tavaly őszig 75-80%-os volt a svájci frank súlya az új fogyasztási típusú kölcsönöknél, addig januárban már csak alig több, mint 20%-os. Forintban sem adósodik el a fogyasztási hiteleknél a lakosság, ami érthető is, hiszen 31%-os teljes hiteldíj-mutatóval utoljára 4 évvel ezelőtt találkozhattunk.
2009. február 27.
A kormány 3.546 milliárdos csomaggal segíti a vállalkozásokat
A kormány 1.400 milliárdos pénzügyi-, 46 milliárdos munkahely-megmentési és 2.100 milliárdos gazdaságélénkítő beruházási csomaggal segíti a vállalkozások válságkezelését -
ismertette Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára a folyamatban lévő intézkedéseket Nyíregyházán szerdán egy fórumon.
Az 1.400 milliárd forint összegű pénzügyi csomagból, amely 2010-ig áll a vállalkozások rendelkezésére, már több mint 560 milliárd forint elérhető - mondta az államtitkár. A 16 milliárdos munkahely-megmentési támogatási pályázat szintén elérhető, ami további 30 milliárd forint összegű európai uniós forrással egészül ki.
Bokros Lajos a jelenlegi gazdasági helyzetről.
A magyar gazdaság tragikus csapdában van, mert a hanyatlás fékezésére, a gazdaság élénkítésére nem állnak a rendelkezésére azok a fiskális és monetáris eszközök, amelyeket Csehország és Lengyelország alkalmazhat - jelentette ki Bokros Lajos szombaton Gyöngyösön. Vagyis a GDP-hez viszonyított 70 százalékos államadósság, az államháztartási hiánycél teljesítésének kényszere és a valutaválságtól való félelem miatt nem élhet a jegybank a kamatok csökkentésével, illetve a pénzintézeteknek nyújtott hitelek eszközével - közölte a volt pénzügyminiszter a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján.
Forinthitel léphet a devizakölcsön helyébe 2009. 03. 13.
A devizahitelek forintalapúvá tételének könnyítésén dolgozik a kormány.
A költségek nagy részét az állam állná, de az adósnak és a bankoknak is hozzá kéne járulniuk. Mivel csökkenne az ország kockázati szintje, ezért IMF források bevonása sem kizárt. Tavaly októberben született egy megállapodás a kereskedelmi bankok és a kormány között arról, hogy a devizahitelek terhei ne szökjenek az égbe. A hitelesek kérhetik a törlesztési futamidő meghosszabbítását vagy a fizetési kötelezettség átmeneti felfüggesztését. Szintén lehetőséggé vált a devizahitelek forintalapúvá tétele, amennyiben az adós nem tudná fizetni a törlesztést a forint árfolyamvesztése miatt. A lehetőséggel mégis kevesen éltek, mivel a cserével csak nagyobb összegű hitelre lehet szert tenni, illetve a forintkamat is lényegesen magasabb a svájci frank alapúnál. A kormány ezen kíván segíteni. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta, hogy az átváltás szükségessége nyilvánvaló, a Pénzügyminisztérium hetek óta tárgyalja az ügyet. Ki fizessen?A fő kérdés, hogy az átváltás költségeit ki állja.
Állami kölcsön az OTP-nek és az FHB-nak.2009. 03. 25.
Összesen több mint 500 milliárd forint összegben nyújt kölcsönt az állam az OTP-nek és a Földhitel és Jelzálog Banknak a vállalati és a lakossági hitelezési affinitás bővítése érdekében. Az OTP 400 milliárd, az FHB 120 milliárd forint összegű hitelhez jut, amelyből az OTP 200 milliárdot vállalkozásokhoz köteles kihelyezni. A hitelek kockázatát és tőkeszükségleteit a bankok vállalják. Az állam a felügyelő bizottságokba és audit-bizottságokba egy-egy tagot delegál, akik felügyelik a hitelkihelyezéseket. A hitelek piaci kamatozásúak lesznek, de a két bank csak minimális tőkeköltséget számol fel a benchmark plusz 250 bázispontos kamatra (Magyarország kockázati felára ennek duplája körül van).
A hitelek hároméves futamidejűek lesznek - derült ki a Pénzügyminisztérium sajtótájékoztatóján. Erre a közelmúltban módosított államháztartási törvény ad lehetőséget, amelynek értelmében a Magyarország területén székhellyel rendelkező hitelintézetek juthatnak kölcsönhöz.
A külföldi anyabankok leánybankjai nem tervezik hitelezési tevékenységük szűkítését.

Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!
Ha szeretné megte- kinteni honlapunk korábbi cikkeit, vá- lasszon egy Önnek tetsző hónapot, vagy használja a keresést oldalunk fejlécében!
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni. 
