EUR HIBA! Ft
KIK VAGYUNK MI? RÓLUNK | AKTUALITÁSOK | KAPCSOLAT

A bankszövetség elfogadta a magatartáskódex alapjául szolgáló javaslatot

Hosszú vita után a Magyar Bankszövetség elnökségi ülése szerdán elfogadta azt a banki szakértők által kidolgozott javaslatot, amely az egyoldalú szerződésmódosításokat korlátozó magatartáskódex alapja lehet. A miniszterelnök és a bankok vezetőinek júliusi egyeztetésén még arról volt szó, hogy a kódex az egyoldalú szerződésmódosításokról szól majd.

A kamatcsökkentés is erősítheti a hiteldinamikát

Az OTP vezérigazgató-helyettese szerint az év második felében, többek között a jegybanki alapkamat-csökkentés hatására megállhat a lakossági hitelpiac szűkülése. Magyarországon a lakossági hitelpiac ez évi folyamatai megfelelnek a várakozásoknak: a keresleti és kínálati oldal szűkülésével a háztartások hitelfelvétele 2009 első öt hónapjában a GDP 1 százaléka alá esett, a korábbi mintegy 5 százalékról.

Nőtt az euró alapú lakáshitelek értéke júliusban

Júliusban a háztartások új euró alapú lakáscélú hiteleinek szerződéses értéke enyhén emelkedett, a forint alapúaké kismértékben csökkent, míg a svájci frank alapúaké az előző havi, nagyon alacsony szinten maradt. Az MNB adatai szerint júliusban a lakáscélú hitelek állománya 3.876 milliárd forint volt, szemben a júniusi 3.936 milliárd forinttal.

Nincs méz a devizahiteleseknek kínált új mézesmadzagon

Nincs méz a devizahiteleseknek kínált új mézesmadzagonHamis reményt nyújt a devizahiteleseknek az előtörlesztés lehetősége.Szakértők igen óvatosan kezelnék a legnagyobb ellenzéki párt azon javaslatát, amely szerint fizetési kedvezményt kellene adni a devizahitelüket előtörlesztő adósoknak . Ezzel a lehetőséggel leginkább azok tudnának élni, akik befektetési céllal vettek ingatlant, amikor olcsó volt a kölcsön, és megtakarításukat forintban tartották.

Lakáshitelek: időt kértek a bankoktól

Az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága augusztus 18-i rendkívüli ülésén felkérte a bankokat és a hitelkihelyezéssel foglalkozó valamennyi pénzügyi vállalkozást, hogy az etikai kódex megalkotásáig, valamint a pénzügyi szolgáltatók működésével kapcsolatos ellenőrzések lefolytatásáig ne kezdeményezzenek a családok kilakoltatásához vezető eljárást

Bérelje vissza elárverezett lakását - a sikeres Magyarországért

Múlt pénteken lépett hatályba az a rendelkezés, mely elővásárlási jogot biztosít az önkormányzatoknak, hogy a területükön kényszerárverezésre kerülő ingatlanokat megvásárolják, és azokat korábbi tulajdonosainak bérbe adják.

Megnyugodhatnak a lakáshitelesek!

A lakáshitelesek védelmében a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megalkotja az átláthatóbb adatszolgáltatást lehetővé tevő rendeleteket, illetve a szükséges törvényjavaslatokat szeptemberben az Országgyűlés elé terjeszti - közölte a szaktárca szerdán .

Magosz: milliárdokat fog kifizetni a bankoknak az állam

A Magosz szerint egy rossz jelzáloghitelezési konstrukció miatt milliárdokat fog kifizetni az állam a bankszektornak. Budai Gyula, a Fidesszel szövetséges szervezet szövetségi igazgatója azzal kapcsolatban állította ezt szombati budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a nemzeti földalapkezelő - amely azóta beolvadt a nemzeti vagyonkezelőbe - 2003 és 2007 között több száz olyan földértékesítési szerződést kötött - több milliárd forint értékben -, amelyek esetében a vételárat banki hitelből fizették ki, és jelzálog-szerződések jöttek létre.Közlése szerint ezeknek a szerződések közös ismertetőjele az állam készfizető kezessége arra az esetre, ha a hitelfelvevő nem tudná visszafizetni a vételárat, illetve hogy egy szakképesítés nélküli szakértő felülértékelte a területeket, valamint olyanok vették fel a hitelt, akikről tudható volt, hogy egy-másfél éven belül fizetésképtelenné válnak.Ha az állam ezekben az esetekben készfizető kezességet vállalt, akkor a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek is megérdemelnék ugyanezt - vélekedett.Budai Gyula szerint Oszkó Péter pénzügyminiszternek választ kell adnia arra, tudja-e, hogy a bankok benyújtották a számlát az államnak, illetve hogy milyen költségvetési forrásból fogják kifizetni a pénzintézetek követeléseit.A magoszos szövetségi igazgató egyben felszólította a tárcavezetőt, indítson vizsgálatot, hogy kiderüljön, ki a felelős ezeknek a hitelszerződéseknek a megkötéséért.Hangsúlyozta: álláspontja szerint az egész szerződési konstrukció felveti a csalás tényét, és ha valóban így van - folytatta - “ismét egy olyan csalássorozattal állunk szemben, amely vonatkozásában a pénzügyminiszter úrnak a vizsgálatot követően meg kellene tenni a büntetőfeljelentést”. Budai Gyula jelezte, ha Oszkó Péter nem, akkor a rendelkezésére álló dokumentáció alapján ezt megteszi ő maga.
 

Az MNB 8 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot

forint-20-ezres5

Ötven bázisponttal, 8 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfőn. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. A testület legutóbb július 27-én 100 bázisponttal mérsékelte 8,5 százalékra a jegybanki alapkamatot, a piac akkor 50 bázispontos kamatvágásra számított. További kamatcsökkentésre akkor kerülhet sor, ha az nem veszélyezteti az inflációs kilátásokat, és azt az ország kockázati megítélése is lehetővé teszi - áll a tanács indoklásában.Értékelésük szerint a nemzetközi környezet ugyan továbbra is bizonytalan, de az elmúlt hónapokban valamelyest stabilizálódott, és a kilátások nem romlottak tovább. A globális és a magyar gazdaság gyors fellendülésére azonban a közeljövőben sem lehet számítani a tanács tagjai szerint. A hazai gazdaságban 2010 első negyedévében indulhat meg újra a növekedés. Az infláció az adóemelések miatt ugyan átmenetileg meghaladja a középtávú inflációs célt, de 2010 második felében már számottevően elmaradhat attól.A magyar gazdaság visszaesésében a korábban vártnál nagyobb szerepet játszott a belső kereslet hanyatlása, ami elsősorban a vállalati készletek drasztikus leépítéséhez, és a beruházások vártnál nagyobb visszafogásához köthető. Emellett továbbra is erőteljesen csökken a lakosság fogyasztása - jegyzik meg.

Katasztrófától mentették meg a világot a bankok.

ben_bernanke_foto_oficialA központi bankok erőteljes intézkedései nélkül a pénzügyi-gazdasági válság a végül megvalósult forgatókönyvnél sokkal súlyosabb is lehetett volna - mondta el Ben Bernanke, az amerikai központi bank (Fed) elnöke. A világgazdaság már elkezdte a talpra állást a generációk óta nem látott válságból, de a recesszió akár nagyobb károkkal is járhatott volna, amennyiben a világ központi bankjai nem léptek volna föl olyan erőteljesen tavaly ősszel - idézi a Federal Reserve és az amerikai monetáris politika első emberének szavait a Marketwatch.com.

A tartalomban lapozva is haladhat!
KÉRDEZZE kollégánkat!
top

Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!





A *-al megjelölt mezők kitöltésére kérjük figyel- jen oda! Adatait adatbázisban nem tároljuk és harmadik fél részére nem továbbítjuk!

IGEN, ELKÜLDÖM
top
MAGAZIN achívum
top

Ha szeretné megte- kinteni honlapunk korábbi cikkeit, vá- lasszon egy Önnek tetsző hónapot, vagy használja a keresést oldalunk fejlécében!

top
VÉLEMÉNY munkánkról
top

"...Évek óta ismerem Önöket és Lajost. Ezért Őt kértem meg, amikor hitelt vettem fel. Pontos információkat adtam a saját kondícióimról és az ingatlanról. Azt mondta rendben fog menni a dolog. Két hét múlva szerződni hívott, aztán folyósítottak. Más dolgom nem volt, mint megköszönni azt a nyugalmat, amit az adott, ahogyan Ő intézte!..."

Major Gábor, Budapest

top
GARANCIA levelünkről
top
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?

Ki tudjuk-e majd fizetni a havi törlesztő-részleteket? Vajon elveszíthetem-e a foglalót? Mi történik, ha esetleg nem kapom meg a hitelt?

Győződjön meg Ön is egyedi
garanciánkról, és az általunk kínált biztonságról!


A GARANCIA-LEVÉL
top
KALKULÁLJON velünk!
top
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni.

E adó kalkulálásában segít kalkulátorunk.

Ha szeretne máris számolni, kérjük kattintson ide, vagy az ingatlan-adó kalkulátor gombra.

INGATLAN-ADÓ KALKULÁTOR
top