EUR HIBA! Ft
KIK VAGYUNK MI? RÓLUNK | AKTUALITÁSOK | KAPCSOLAT

Korlátozhatják a devizahitelezést

Kapcsolódó műveletek:
| |

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tájékoztatása szerint Simor András, a jegybank elnöke megbeszéléseket folytatott a legnagyobb hazai kereskedelmi bankok képviselőivel. Az általa kezdeményezett találkozón a jegybank elnöke javasolta, hogy közösen dolgozzanak ki olyan szabályokat, amelyek eredményeként a forintalapú hitelek a jelenleginél versenyképesebbek lehetnek a devizában kibocsátott hitelekkel.

Korlátozhatják a devizahitelezéstA jegybank elnöke azt kérte a kereskedelmi bankoktól, hogy jelenjenek meg a devizahitelezés kockázatai a hitelfeltételek között, ami szerinte hozzájárulhatna Magyarország kockázati megítélésének javulásához, ezen keresztül a forintkamatok szintjének csökkentéséhez. Ezzel folytatódik a devizahitelezés korlátozására irányuló, korábban megkezdett tárgyalás. A szakértők úgy látják, hogy a devizahitelezés szigorodó feltételei (a biztosíték arányának, illetve az adós terhelhetőségének a hitelfelvevők számára a mostaninál kedvezőtlenebb rögzítése) önmagukban a jelenlegi magas kamatszint mellett aligha teszik vonzóvá a forintkölcsönöket. Arra persze mindez alkalmas lehet, hogy a devizahitelek dráguljanak.

AKCIÓS hitelajánlatainkról ONLINE hitelbírálat kérdőív
SZÓLJON HOZZÁ a cikkhez! -- form top --


Üzenetének szövege: *


A *-gal megjelölt mezők kitöltésére kérjük figyeljen oda!
Adatait harmadik fél részére nem adjuk ki, és nem továbbítjuk!

IGEN, ELKÜLDÖM
-- form top --
KÉRDEZZE kollégánkat!
top

Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!





A *-al megjelölt mezők kitöltésére kérjük figyel- jen oda! Adatait adatbázisban nem tároljuk és harmadik fél részére nem továbbítjuk!

IGEN, ELKÜLDÖM
top
MAGAZIN achívum
top

Ha szeretné megte- kinteni honlapunk korábbi cikkeit, vá- lasszon egy Önnek tetsző hónapot, vagy használja a keresést oldalunk fejlécében!

top
VÉLEMÉNY munkánkról
top

"...Nagyon sokat segített munkájuk, teljesen elégedett voltam hozzáállásával, s ezért jó szívvel tudom majd ajánlani az ismerőseimnek, ha ilyen jellegű segítségre lenne szükségük. Minden jót kívánok Önnek a továbbiakban!..."

Győri Tibor, Budapest

top
GARANCIA levelünkről
top
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?

Ki tudjuk-e majd fizetni a havi törlesztő-részleteket? Vajon elveszíthetem-e a foglalót? Mi történik, ha esetleg nem kapom meg a hitelt?

Győződjön meg Ön is egyedi
garanciánkról, és az általunk kínált biztonságról!


A GARANCIA-LEVÉL
top
KALKULÁLJON velünk!
top
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni.

E adó kalkulálásában segít kalkulátorunk.

Ha szeretne máris számolni, kérjük kattintson ide, vagy az ingatlan-adó kalkulátor gombra.

INGATLAN-ADÓ KALKULÁTOR
top