A svájci jegybank beavatkozott a deviza piacon a svájci frank gyengítése érdekében, és a piacon egyre többen tartanak attól, hogy más államok is követik majd a példát. A gazdasági nagyhatalmak 2004 óta nem interveniáltak a piacon, a magyar devizahitelesek azonban akár örülhetnek is a lépésnek . A forinttal szemben is esett a frank A frank a forinttal szemben is gyengült, a jegyzés péntek reggel 191 forint körül volt, míg egy nappal korábban ennél több mint 10 forinttal magasabb volt a kurzus. Március első hetében 215 forintot is elkértek a frankért, azaz egy hét alatt a frankhitelesek 12 százalékot nyertek.
A Financial Times által megszólaltatott elemzők szerint a beavatkozás kapcsán központi téma lehet a versenyképességet javító leértékelés kérdése, azaz hogy az államok devizájuk leértékelésével próbálnak meg úrrá lenni a gazdasági bajokon. Ez a stratégia sikeres lehet, de csak akkor, ha más országok nem tesznek hasonló lépéseket, mert két egymással szemben álló deviza leértékelése kioltja egymás hatását. A gazdaságtörténészek szerint épp ez a leértékelési háború volt az egyik oka az 1929-es pénzügyi válság gazdasági krízissé súlyosbodásának, így ezt most sokak szerint mindenképp el kellene kerülni.
Csak mások ne kövessenek! A leértékelési politikát az is vonzóvá teszi mindeközben az egyes országok szempontjából, hogy a nagy gazdaságokban a kamatlábak nulla százalékhoz közelednek, ez pedig azt jelenti, hogy a kamatpolitika lehetőségei gyakorlatilag megszűntek létezni. A svájci frank és a japán jen közötti párhuzam azért is indokolt, mert ezt a két devizát biztonságosként kezelik a piacon, azaz válságos és bizonytalan időkben sokan menekítik a pénzüket ebbe a két pénznembe, ezzel fel is értékelve azokat. Magyar szempontból különösen fontos ez a két deviza, a devizahitelek nagy részét ugyanis frankban folyósították, de jelentős a jen részesedése is, így a leértékelés csökkentheti a magyar adósok törlesztő részleteit.



Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!
Ha szeretné megte- kinteni honlapunk korábbi cikkeit, vá- lasszon egy Önnek tetsző hónapot, vagy használja a keresést oldalunk fejlécében!
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni. 
