Ha valaki pénzt akar befektetni, azt sokféleképpen teheti meg. Ha Ön azt kéri tőlem, hogy mondjam el a jó befektetés titkát, akkor nem fogok tudni általánosságban válaszolni. Ami jó az egyik embernek, az nem biztos hogy jó lesz a másiknak is. A jó befektetésnek több összetevője van, melyek egymástól nem függetlenek, s ugyanolyan súlyt képviselnek a jó döntés meghozatalánál. Hogy mik ezek a kritériumok, azt nagyon egyszerűen meg lehet fogalmazni.
- mekkora pénzt tud az ember erre a célra szánni,
- rendszeresen tudja-e ezt a pénzt félretenni vagy egyszeri alkalomról van szó,
- mikor akar a pénzhez hozzányúlni, meddig tudja azt nélkülözni,
- mennyi kockázatot hajlandó vállalni a befektetés során,
- milyen hozamot vár el a befektetéstől.
Ha ezekre a kérdésekre határozott és pontos választ tud adni, akkor lehet azon elgondolkodni, hogy a lehetőségek közül melyik a leginkább szimpatikus. Hogy érthető legyen az, amit eddig megfogalmaztam, egy egyszerű példán keresztül bemutatom.
Ha valakinek van 4 millió forintja, amire igazából mindennapi élete során nincs szüksége, gyakorlatilag csak egy „aranytartalék”, de kockázatot semmiképpen nem szeretne vállalni, akkor neki érdemes elgondolkodni egy olyan befektetési formában, ahol garantált hozamot biztosítanak, esetleg olyan módon elhelyezni, ahol azért adnak magasabb kamatot, mert hosszabb távra van „lekötve” a pénz.
Ezzel szemben ha valaki nem rendelkezik ekkora megtakarított összeggel, viszont tud havonta félrerakni 15-20 ezer forintot, neki más típusú befektetési formát ajánlok. Az ő esetében nincs értelme néhány hónapban gondolkodni, mindenképpen hosszabb távú konstrukciót kell választani.
Ha az ember hosszú távú befektetést választ, érdemes elgondolkodni rajta, hogy a hozamon kívül nyújtson-e esetleg más extra szolgáltatást is. Lehet találni számtalan konstrukciót, ahol a jelenlegi adótörvények szerint valamilyen adókedvezménnyel van összekapcsolva a befektetés, érdemes ilyen típusút választani. Ideális az alkalom azon befektetők számára, akik a magasabb hozam reményében hajlandóak nagyobb kockázatot is vállalni. A pénzpiaci válság hatására sokan kerestek biztos hozamot nyújtó befektetést, ennek eredményeként a részvénypiacon az elmúlt hónapokban hihetetlen mértékű árfolyam csökkenésnek lehettünk tanúi. Ez egy ideális lehetőség arra, hogy az ember részvényeket vegyen, ami nem azt jelenti, hogy néhány napon, héten belül milliomos lesz, de várhatóan hosszabb távon jelentős árfolyam nyereséget érhet el, ami lényegesen meghaladja például egy lekötött betét kamatát.
Amint ebből a néhány példából látja, teljesen más lehetőségeket lehet és kell is találni a pénzpiacon a különböző élethelyzetekben lévők számára. Gyakorlatilag a befektetési lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, ebből kifolyólag viszont könnyen rosszul is dönthet az ember. Mielőtt ezt a döntést meghozza, alaposan elemezni kell az Ön helyzetét, a lehetőségeit és az elvárásait, melyet személyes beszélgetés keretében egy kis időráfordítással könnyen meg lehet tenni. A teljesség igénye nélkül néhány befektetési forma jellemző tulajdonságait fogom leírni. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének a pénzpiacon más lehetőségek, de hogy ennél konkrétabb információkról tudjunk beszélni, javasolni fogom keressen fel bennünket.
Viszonylag kis kockázattal bíró befektetések:
- államkötvények
- kincstárjegyek
- ingatlanpiaci befektetések (természetesen körültekintéssel)
- befektetési jegyek (pénzpiaci, kötvényalapok)
- lekötött banki betétek
Magasabb kockázatú befektetések:
- befektetési jegyek (részvényekkel kombinált, deviza alapok)
- különböző részvénybefektetések
Kombinált befektetési formák:
- különböző tőke, hozamgarantált befektetési alapok
- lekötött betétek, melyek hozama függ valamilyen mögöttes pénzpiaci terméktől
Hosszú távú befektetések:
- életbiztosítás
- lakástakarék-pénztári megtakarítás
- különböző nyugdíj-előtakarékossági lehetőségek (nyugdíjpénztár, NYESZ)
- különböző ingatlan alapok
Ez egy kis ízelítő abból, hogy nincs könnyű helyzetben az, aki szeretne kiigazodni a pénzpiacon található lehetőségek között. Természetesen senki nem várja el Öntől, hogy egy banki tanácsadó szemével elemezze a lehetőségeit, de természetes hogy ebben az esetben vegyen igénybe segítséget.
Ezt a segítséget igyekszem megadni Önnek. Kérem, vegye igénybe a regisztrációs lehetőséget, hogy telefonon felkereshessem, hogy egy időpont egyeztetés után személyesen tekintsük át az elvárásait, a terveit és a céljait.
Megtisztelő figyelmét köszönve:


Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni. 
