Bár a vagyonadó szempontjából összevonni nem lehet az ingatlanokat mégiscsak adózna az állampolgár második, harmadik, illetve sokadik ingatlanja is, csökkenő adómértékkel, így akár az eredetileg tervezett adókulcs is csökkenhetne - ismertette a pénzügyminiszter. Az ATV reggeli műsorában Oszkó Péter kifejtette: a kérdésben nyitottak voltak a szakértői vélemények elfogadására, ezért olyan módosítást nyújtanak be, amely alapján a többi ingatlant is meg lehet adóztatni. Példaként említette, hogy míg az első 30 millió forintig a második például 15 millióig lenne adómentes. Hozzátette: ezzel a megoldással az adókulcs is csökkenhetne.
Az államháztartási hiányra, illetve Orbán Viktor Fidesz elnök ezzel kapcsolatos felvetésére kifejtette: bár Magyarország a válságkezelésben visszakapaszkodott a régióba és a GDP arányos államháztartási hiány jóval alacsonyabb lesz, mint például Lengyelországban, a magas államadósság nem teszi lehetővé a deficit növelését. A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon is felvetődött a magasabb államháztartási hiány lehetőségének kérdése, ám erre a nemzetközi szervezet részéről “semmilyen nyitottság nem volt" - mondta.
Az inflációt illető kérdésre megerősítette, hogy a Pénzügyminisztérium 4,5 százalékos idei, átlagos inflációs prognózisa egyelőre nem változott, bár a májusi magas adatokat a pénzügyminiszter is meglepőnek nevezte. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a forint árfolyamának stabilizálódásával a második félév már kedvezőbben alakulhat, mivel áprilisban, májusban a nagyon változékony árfolyam az importárakon keresztül növelte az inflációt.Az offshore jövedelmek megadóztatását illetően pedig azt mondta a pénzügyminiszter, hogy erős tőke-visszaáramlásra számít.



Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!
Ha szeretné megte- kinteni honlapunk korábbi cikkeit, vá- lasszon egy Önnek tetsző hónapot, vagy használja a keresést oldalunk fejlécében!
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni. 
