EUR HIBA! Ft
KIK VAGYUNK MI? RÓLUNK | AKTUALITÁSOK | KAPCSOLAT

Simor: minél később jönnek a reformok, annál nagyobb lesz az “érvágás"

Kapcsolódó műveletek:
| |

Simor: minél később jönnek a reformok, annál nagyobb lesz az "érvágás"Minél tovább vár Magyarország a változtatások megindításával, annál nagyobb “érvágást" kell a társadalomnak elszenvednie, és annál hosszabb ideig fog tartani a kilábalás - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a TV2 Tények című műsorának adott interjújában kedden, amelynek vágatlan változata a televízió honlapján olvasható. A jegybankelnök szavai szerint az nyilvánvaló, hogy Magyarország nem tud egy év alatt a jelenlegi helyzetből kikerülni.

Olyan hosszú távú, koherens programra van szükség, amely elvezet egy kiegyensúlyozottabb gazdasági helyzethez és ezen keresztül egy kiegyensúlyozottabb forint árfolyamhoz. Simor szerint 4-5 éves program kell, amelynek “jelentős intézkedési csomagja lenne az idei évre".
Simor András az ország legnagyobb problémájának azt tartja, hogy “túl drágán termelünk és túl kevesen dolgozunk". Szerinte túl magasak az adók Magyarországon, kevesen fizetik, emellett pedig az állam túl sokat költ. Mint elmondta: azért kevés a munkavállalók aránya, mert a mai rendszer nem ösztönöz munkára. “Nekünk az a dolgunk, hogy időt adjunk a kormánynak és a magyar gazdaságnak, hogy azok a lépések történjenek meg, amellyel hosszú távon elvezethetnek egy kiegyensúlyozottabb gazdasági helyzethez és ezen keresztül egy kiegyensúlyozottabb forint árfolyamához" - jelentette ki a jegybank elnöke.

A jegybankelnök szerint súlyos következményei lehetnek az elmaradó reformlépéseknek, Magyarország lemarad környezetétől.
 A forint árfolyamának alakulásával kapcsolatban Simor András elmondta, hogy hétfőn több mint 200 millió euró összegben bocsátottak euró forrásokat a magyar bankrendszer részére utalva a jegybank által a közelmúltban bevezetett devizacsere ügyletekre. “A piacon is mozgunk, forintot vásárolunk euró ellenében" - tette hozzá, leszögezve azonban: arról, hogy mikor és mennyiért vásárolnak forintot a természetesen nem kíván részleteket elárulni.
 Mint mondta: a jegybanknak nem az a feladata, hogy megpróbálja kitalálni, milyen hatása lesz az akcióknak, hanem az, hogy minden lehetőségre tervekkel próbáljanak meg előállni. Véleménye szerint a forint árfolyama a magyar gazdaság alapvető tulajdonságaihoz igazodik, így a magyar kormánynak nagyobb szerepe van a forint árfolyamának alakulásában, mint a jegybank beavatkozásainak.


Simor: minél később jönnek a reformok, annál nagyobb lesz az "érvágás"Magyarország devizatartaléka 25 milliárd euró körül van, ez a jelen körülmények között mindenféle nemzetközi mutatónak megfelel, ebből azonban nem lehet korlátlan mértékben költeni a forint védelmében. Félő ugyanis, hogy a tartalékszint drasztikus csökkenése hatna negatívan a forint árfolyamára - magyarázta a jegybank elnöke. Simor András úgy látja, a mai helyzetben a piaci szereplők, a bankok, alkalmazkodtak az új rendszerhez, a bankrendszer képes egy, a korábbinál gyengébb árfolyammal is normálisan és hatékonyan működni.
 
(MTI)
 

AKCIÓS hitelajánlatainkról ONLINE hitelbírálat kérdőív
SZÓLJON HOZZÁ a cikkhez! -- form top --


Üzenetének szövege: *


A *-gal megjelölt mezők kitöltésére kérjük figyeljen oda!
Adatait harmadik fél részére nem adjuk ki, és nem továbbítjuk!

IGEN, ELKÜLDÖM
-- form top --
KÉRDEZZE kollégánkat!
top

Kérdezze kollégánkat, segítünk! Azonban kérjük, Ön is vegye figyelembe, hogy részletes hitelajánla- tot, pénzügyi kon- strukciót kizárólag személyes konzultáció után tudunk adni, ezért adatai pontos megadására figyeljen!





A *-al megjelölt mezők kitöltésére kérjük figyel- jen oda! Adatait adatbázisban nem tároljuk és harmadik fél részére nem továbbítjuk!

IGEN, ELKÜLDÖM
top
MAGAZIN achívum
top

Ha szeretné megte- kinteni honlapunk korábbi cikkeit, vá- lasszon egy Önnek tetsző hónapot, vagy használja a keresést oldalunk fejlécében!

top
VÉLEMÉNY munkánkról
top

"...Remélem, nem gondoljátok, hogy el tudom mondani szavakban, hogy milyen hálás vagyok Nektek. Januárban nem hittem, hogy lakásunk lesz, pedig februárban már benne laktunk! Csak ajánlani tudlak Benneteket mindenkinek!..."

 

Schafer Ildikó, Budapest

top
GARANCIA levelünkről
top
Szinte látom Önt ked- ves olvasóm, hogyan aggódik új lakásának, ingatlanának megvá- sárlása előtt. Számta- lanszor kérdezzük ilyenkor magunktól és családunktól, hogy bevállaljunk-e ekkora kockázatot?

Ki tudjuk-e majd fizetni a havi törlesztő-részleteket? Vajon elveszíthetem-e a foglalót? Mi történik, ha esetleg nem kapom meg a hitelt?

Győződjön meg Ön is egyedi
garanciánkról, és az általunk kínált biztonságról!


A GARANCIA-LEVÉL
top
KALKULÁLJON velünk!
top
Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vásárolt ingatlanok után - bizonyos feltételek mellett - ingatlan-adót kell fizetni.

E adó kalkulálásában segít kalkulátorunk.

Ha szeretne máris számolni, kérjük kattintson ide, vagy az ingatlan-adó kalkulátor gombra.

INGATLAN-ADÓ KALKULÁTOR
top